2011. október 4., kedd

Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy én is elmehettem Borzási Annával és Márton Mártával együtt a Nőszövetség 6. Választókonferenciájára. Nekem nagyon nagy áldás ilyen helyeken részt venni. Lelki-testi gyógyulást jelent számomra, találkozni és együtt lenni szeretett testvérnőimmel (itt gondolok a hargitai táborban szervezett női csendesnapokra is). A mottó: Tekintsünk vissza és nézzünk előre! Megemlékeztünk az eddig megtett útról. Hálásak vagyunk Istennek mindazokért a testvérnőkért, akik mindeddig hűségesen végezték feladatukat. Az Úr jutalmazza meg őket az örök élettel! Budai Lajosné, Evódia lett a vezetőségünk elnöke, akinek kívánunk sok erőt Istentől és eredményes munkát. Alázattal elfogadta a megbízatást, és azt mondta, hogy minden dicsőség az Úré, és hogy ez a szolgálat egy lehetőség arra, hogy azt a szeretetet továbbadja, amit ő is kapott. Segítse meg a mi Urunk ebben! Végül megemlékeztünk az Úrhoz költözött testvérnőinkről és testvéreinkről, akik hasznos munkát végeztek az Úr ügyében. Néhányat megemlítenék a többek közül: Balk Margit, Nagy Mihályné Ibolya testvérnőink, Mike Béla, Kiss László és Vékás Zoltán testvéreink és még sokan mások. Méltók, hogy figyeljünk életük végére és kövessük példájukat-Zsid 13,7.
A himnusz is felejthetetlen volt: "Emlékezz vissza az útra, és Megtartódat áldd!" Néhány kép:
Énekeseink: Horváth Ildikó és Kiss Adina
Bálint Ibolya leköszont tisztségéből, de ígérte, hogy támogatni fogja az ifjabb generációt...
Simon József tv. vezette le a programot, végül köszöntötte az új vezetőséget a Józs 1,7: ''Légy bátor és erős, mert veled lesz az Úr!''
Új elnökünk, Budai Evódia
Finom ebéddel vártak a kolozsváriak, amit hálás szívvel köszönünk