2011. március 4., péntek

Goroszlón voltunk evangélizáláson

Az Úr kegyelméből márc. 3-án elkísérhettük Borzási Pál lelkipásztor testvérünket férjemmel és Péter Sanyi tv.-ékkel.
Már 4 órai kezdettel Mérában voltunk az összejövetelen. A 103. Zsoltár volt felolvasva: ,,Áldjad én lelkem az Urat.'' Itt az volt az üzenet számomra, hogy: jó, ha néha (és mindig) biztatjuk magunkat, mint a zsoltáríró, hogy: ,,Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.'' Nem voltunk sokan, de örültünk az Úr jelenlétének.
Aztán 7 órára kellett Goroszlóra érjünk, de már jóval előtte megérkeztünk... a zenekar szolgált több zeneszámmal, nagyon jó volt hallgatni, milyen odaadással zenélnek. Bándi tv. köszöntötte az egybegyülteket, és kérte a szolgálatokat. Jó volt hallani a fiatalokat, akik énekeltek, és bizonyságot tettek megtérésükről. Következett az énekkar, majd a lónaiak szolgálata (bizonyságtevések, költemények és ének).
Borzási Pál tv. hirdette az Igét Máté 14:22-33 alapján, a jelenlevőket arra buzdította, hogy ismerjék el, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és bizzák Rá az életüket, mint az igazi keresztyének.
  • Jó volt hallani, hogy Isten megosztotta hatalmát az Ő Fiával, és az Úr Jézus is megosztja hatalmát az övéivel. Jézus járt a vizeken, és mi is megtehetjük, ha nem nézünk a habokra, hanem engedelmeskedünk az Ő szavának, bízunk Benne, és csak Reá tekintünk, hogy megtarthasson. Még ha süllyednénk is, Hozzá kiáltsunk, mert Ő nem hagy el minket, hanem segít és felemel. DE JÓ VOLT EZ A BIZTATÁS !!!
  • Akire hallgatsz, annak a fia vagy
  • Aki a vizen akar járni, annak ki kell szállnia a csónakból (képmutatás, félénkség, szokásaink, babona, stb.)
  • A hullámokon megyünk, de Ő segít a parthoz
  • Attól kezdve tudod meg, hogy kicsoda Jézus, miután elindultál Őt követni engedelmesen
  • Péter is kicsinyhitű volt, de ez is elég volt ahhoz, hogy kiszálljon a hajóból, és mikor süllyedt, akkor kiáltott az Úr Jézushoz. Végül kőszikla lett, akit az Úr használni tudott
  • Akik nem választják Jézust Uruknak, azokra vár a tűztenger, amitől őrizzen meg Isten mindenkit !
    Szívhez szóló volt az üzenet számunkra ! Az Úré legyen a dicsőség !
    Összejövetel után nagy szeretettel vettek körül a testvérek, és vacsorára is meghívtak. Az Úr áldja meg őket !

3 megjegyzés:

  1. Felejthetetlen alkalom volt számunkra is. Jó volt az együttlét és a szolgálatok. Az ÚR áldja meg az elhintett igemagvakat!

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük ezt a gazdag beszámolót !A férjem is Goroszlón volt tegnap és tegnapelőtt.Milyen jó lett volna,ha olyan valaki ott van mint te,és akkor beszámolt volna az eseményről.Jó erre a blog ! Örülök,hogy irogatsz !

    VálaszTörlés